Csicskatartás, rabszolgaság Magyarországon, a 21. században

3.rész:

Mit tett a csicskatartás ellen a szociális szakma?

A helyi szociális szakemberek, családsegítők sokszor találkoznak ilyen esetekkel, próbálják rábeszélni ügyfeleiket, hogy jelentsék fel a csicskáztatót, de mint tudjuk, azok nem mernek lépni. Míg a helyi szociális „kisember” mégiscsak tenni próbál valamit , addig a szakma krémje a lábát lógatja. Lehet, hogy tájékozatlanságom az oka, de nem tudok róla, hogy a szociális szakmai elit érdemlegesen szóvá tette volna a csicskatartást, pedig az elmúlt években hány, de hány tiltakozó nyilatkozatot írtak alá százával! Tiltakoztak a Gárda, a Jobbik, a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen, a homokosok felvonulásának betiltását követelők ellen és még sorolhatnánk. Maguk által teremtett veszélyek és ködképek ellen hadakoznak, amikor olyan konkrét tények ellen kellene tiltakozni, mint a csicskatartás vagy az uzsorarendszer. Az az ő dilemmájuk, hogy a csicskatartók legtöbbször cigány származásúak, így a cigányság mindenek előtti és sokszor alaptalan védelmére szakosodott szociális szakma, a jogvédők és a „politikailag korrekt”, főleg balliberális és szocialista politikai elit tudomást sem vesz a jelenségről. Nyilvánvalóan félnek a cigányság és a többségi társadalom közötti konfliktus még súlyosabb elmérgesedéséért, de a szóbeszéd és bizonyos szókimondó hírportálok által egyre ismertebbé válik ez a  súlyos jelenség és előbb-utóbb betelik a pohár.

Egy szervezet, a Családi Válságban Élők és Egyedülélők Országos Jogvédő Társadalmi Szervezete (VOÉSZ) megpróbált fellépni a csicskatartás ellen. Közleményükben olvasható, hogy az elmúlt években bekövetkező vagyonvesztési hullámok, a szociális biztonság megrendülése miatt sok embert veszélyeztet a csicskáztatás. Felteszik a kérdést: „Miért nem vizsgálja intenzíven a mindenkori kormány a rabszolgatartás eseteit és a minisztériumok számára még »nem látható tömeget«? Mit jelent következményeiben a demokratikus országban a rasszista motívumokkal rendelkező jelenség? A veszélyeztetett társadalmi csoportok mintha a kormányzat részére eltűntek volna, mintha nem léteznének.”

A szervezet Országbíró Zoltán parlamenti lobbiszakértőt bízta meg azzal, hogy a jogszabályi és jogalkotói rendszerben hívja fel a figyelmet a problémára. „Az ország szegényebb régióiban és a nagyobb roma népességgel rendelkező településeken van jelen a csicskáztatás problémája” – mondta Országbíró, aki szerint további feszültségeket gerjeszt, hogy a csicskatartás elsősorban a roma lakosság által gyakorolt módszer, illetve magatartás.

Csicskatartás, rabszolgaság Magyarországon, a 21. században

2.rész:

Mit tettek a pártok a csicskatartás ellen?

A magát baloldalinak valló MSZP-s kormány a jelenségre gyakorlatilag érdemben nem reagált, bérelt tollforgatóin keresztül pedig flegmán azt üzente, hogy feljelentés helyett inkább örüljenek ezek a szerencsétlenek, hogy valaki eltartja őket és szállást ad nekik… Ennyit a „szociálisan érzékeny” MSZP-ről. Egykori szövetségesüknek, a liberális SZDSZ-nek kedvenc jelszava az egyéni szabadság és méltóság védelme. Érdekes módon, egy SZDSZ-es politikusról sem tudni, hogy tiltakozását fejezte volna ki a csicskatartás ellen. Mindkét nevezett pártra az jellemző, hogy a jogvédelmet főként a cigányság kapcsán „űzik”, mert az kifizetődő és politikailag is korrekt. Az utódpártnak tűnő LMP nagyon igyekszik, hogy jobb jogvédőnek ér érzékenyebbnek bizonyuljon , mint elődjei, de valahogy mintha a bicikliutak állapota jobban érdekelné őket, mint a csicskák sorsa.

Ezzel szemben a szociálisan érzéketlennek kikiáltott radikális jobboldali párttól lehetett legtöbbet hallani a jelenségről. A Jobbik sok fórumon felemelte már szavát a csicskatartás ellen. Jó példa erre a szarvasi Jobbiknak a tevékenysége, akik 2009 tavaszán közleményben szólították fel rendőrséget és a polgárjogi alapítványokat a cicskáztatás elleni fellépésre. Tüntetést is szerveztek a jelenség ellen Vona Gábor részvételével és a csendőrség felállításának egyik komoly indokának tartják a jelenséget. De ugyancsak jó példa Tóth Zoltán, a Magyar Gárda békési kapitánya, akit pont ez a jelenség indított arra, hogy belépjen a Gárdába és felvegye a csicskáztatás elleni harcot. Ő elmondta, hogy sok cigány család erre szakosodott, ez a „profilja”, akár több csicskát is tartanak. Hozzá egyszer egy idős bácsi jött, hogy segítsen, hogy ne vegyék el a nyugdíját a cigány csicskatartók és gyerekei. Tóth Zoltán szerint „a bácsi az idők során megtanulta, hová rejtse a forintokat: a szájába. Amikor fizetett, ott szedegette elő a papír kétszázasokat a szájából. Felháborító, hogy egy 50-60 éves ember ilyen megaláztatást szenvedjen el.” A kuruc.info és más radikális jobboldali honlapok is sorra tudosítanak a felderített csicskáztatásokról, míg a mainstream médiára nem jellemző, hogy buzgón beszámolna a felderített esetekről.

A Fidesz néhány embere, például a szarvasi polgármester ugyancsak felemelte a szavát a csicskatartás ellen a helyi esetek miatt. Nagy kár, hogy a párt jól ismert arcai, nagyságai, megmondóemberei nem tartották elég fontosnak a témát arra, hogy a közvélemény elé tárják és követeljék a csicskatartók szigorú felelősségrevonását és a jelenség felszámolását.

Csicskatartás, rabszolgaság Magyarországon, a 21. században

  

1. rész:

Mi a csicskatartás? 

A fogalom kapcsán a főleg idősebb, hajléktalan, magatehetetlen, elesett, akaratgyenge, szenvedélybeteg, pszichiátriai kezelt vagy enyhén fogyatékos emberek rabszolgamunkájáról, gyakorlatilag semmiért történő dolgoztatásáról, iratainak, igazolványainak, segélyeinek, járulékainak, nyugdíjainak elvételéről van szó. 

A csicskás ki van szolgáltatva az őt fenyegetésekkel, zsarolással fogvatartó csicsáztatóknak, csicskatartóknak: számtalan módon megalázzák, gyakran megverik, bezárják, éheztetik, szomjaztatják, koldulni küldik, sőt esetenként láncra kötik, mint egy kutyát. A jobb erőben lévő csicskákat azért tartják, hogy feketén dolgozzon (pl. a lótartó cigány családoknál az állatok gondozásában segít), látástól vakulásig. Az idősebb, gyengébb csicskákat pedig azért tartják, hogy segélyét, nyugdíját havonta elvegyék, s így pluszjövedelemre tegyenek szert. Egy szélsőségesen aszimmetrikus hatalmi viszonyról van tehát szó, amely szinte teljes egészében a rabszolgaság intézményéhez hasonlítható, annyi különbséggel, hogy a csicskák papírforma szerint nincsenek senki tulajdonában és életmódjukat, körülményeiket önként választották. A gyakorlatban azonban a rabszolgaság intézményének összes jellemzője vonatkoztatható a csicskaságra is.

Több településen a helyi önkormányzat munkatársai és a helyi szociális szakemberek, családgondozók igyekeznek az elterjedt jelenség ellen tenni valamit. A helyi önkormányzat sokszor már csak akkor szembesül a csicskatartással, amikor a csicska meghalt és eltemettetése az önkormányzatra marad. A másik mód, ahogy az önkormányzat néha ilyen esetekről értesül, amikor az idősebb csicskák nyugdíjának megszerzése céljából a fogvatartó kénytelen az önkormányzatnál az új lakcímre bejelenteni az elrabolt vagy hamis ígéretekkel elcsábított embereket. Ezenkívül a helybeliek, szomszédok bejelentései alapján tud tájékozódni az önkormányzat és a családsegítő az esetekről.

A probléma megoldásának legnagyobb gátja az, hogy a megfélemlített, megzsarolt, pszichésen leromlott állapotú csicska nem mer feljelentést tenni és nem mer bántalmazói ellen vallani. Ezenkívül hiába tesz az önkormányzat vagy bárki bejelentést a rendőrségen, a rendőrség vagy nem tud vagy nem akar eljárni a helyi, többnyire cigány származású csicskatartó családdal szemben. Nehezen bizonyítható, hogy jogellenes cselekvésről van szó és a csicska maga fogja megcáfolni a vádakat, s ha feljelentést tett, vissza fogja vonni. Így nem indulhat eljárás a személyi szabadságtól való megfosztás, a hivatalos iratoktól, bankkártyától, tulajdontól való megfosztás vagy éppen a feketemunka ellen.

A csicskatartás az elmúlt évek alatt jól jövedelmező üzletággá fajult: a csicskától kicsalt, elvett lakás, ház, vagyon, segély, járadék nagyon jelentős bevételt hozhat, s a fiatalabb csicskák pedig gyakorlatilag ingyen munkaerőt jelentenek az állattartásban, a ház körüli munkákban, lomtalanításban és egyéb fizikai munkákban.

A családi pótlék módosításával kapcsolatban

Úgy tűnik, történik némi előrehaladás a cigánykérdésben. Még ha nem is nagy horderejű az a módosítás, amit a Fidesz javasol és minden valószínűség szerint hamarosan meg is szavaz, akkor is elmozdíthatja a cigányság ügyét a holtponton való stagnálásról. Nem mintha nevesíteni, hogy a családi pótlék pénzbeli folyósításának iskoláztatáshoz kötése a cigányokat érinti, de mindannyian tudjuk, hogy erről van szó. Jól tudjuk, hogy ők azok, akik között rendkívül alacsony az iskolázottság, jelentős részük be sem fejezi a nyolc általánost vagy ha igen, akkor sem tanul tovább. Az is világos, hogy a cigányságra jellemző, hogy – a tapasztalatok szerint – sokszor sajnos nem a gyerekeik megfelelő gondozására, nevelésére, iskoláztatására fordítják a családi pótlékot, nem is beszélve a többi szociális ellátásról, önkormányzati segélyekről.

A családi pótlék rendszere 2010. őszétől a következőképpen módosul a Fidesz javaslata szerint: két részre osztja a családi pótlékot: iskoláztatási támogatásnak nevezik a tanköteles gyermek esetén és nevelési ellátásnak nevezik, ha a gyermek még nem (esetenként már nem) tanköteles. Az iskoláztatási támogatás pénzbeli folyósításának feltétele a gyermek iskolába járása lesz. Amennyiben a tanköteles gyermek a közoktatási intézmény kötelező tanóráiról igazolatlanul hiányzik, akkor az igazgató jelez a jegyzőnek, aki gyámhatóságként eljárva a tizedik igazolatlan hiányzás után figyelmezteti a szülőt az esetleges jogkövetkezményekre, az ötvenedik igazolatlan óra után pedig elrendeli a gyermek védelembe vételét és az iskoláztatási támogatás teljes összegének hat hónap időtartamra természetbeni formában történő nyújtását. Ha szükséges, a hat hónap után újra elrendelhető a természetbeni juttatás és a védelembevétel. A Cst. módosításával párhuzamosan a Gyermekvédelmi törvény 68.§-a is módosulni fog: az iskolakerülő gyermekről értesített gyermekjóléti szolgálat javaslatot készít a gyermek védelembevételére, a CSP természetbeni formában történő nyújtására és pénzfelhasználási tervet készít. A kirendelt eseti gondnok pedig gondoskodik arról, hogy a pénz (amely az önkormányzat részére a kincstárban megnyitott családtámogatási folyószámlára lesz utalva) a gyermek valós szükségleteire legyen felhasználva: például ruhát, tanszereket, élelmiszert, t gyógyszert, gyógyászati segédeszközt, bérletet vegyenek rajta.
Mire ad választ a javaslat? Sok mélyszegénységben élő szülő – pontosan a saját tudatlansága, tájékozatlansága és iskolázatlansága következtében – valóban nem osztja be megfelelően a pénzt és nem fordítja kellő mértékben a gyermekekre. Nem látja be, hogy a kiemelkedéshez az iskolán vezet az út, tehát ha jobb körülményeket akar a gyermekének, akkor különös figyelmet kell fordítania az iskoláztatásra. Így a gyermek kimarad az iskolából, nem fejezi be, végzettség híján képzetlen munkanélküli lesz ő is, s majd saját gyerekei is ugyanúgy járnak. Generációkon át öröklődik tehát a kulturális depriváció. Az ördögi kör megszakításához, a gyerekeknek a nyomorból való kiemeléséhez segítséget nyújthatnak ezek a módosítások, szigorítások. Joggal mondják a fideszes politikusok, hogy ha egy szülő nem képes iskolába járatni a gyerekét, akkor megalapozott a feltételezés, hogy a gyermek védelemre szorul és gondozása-nevelése feltehetően más területen sem megfelelő. Ha tehát egy szülő nem akar elesni a családi pótlék pénzbeli juttatásától, akkor ezentúl jobban odafigyel a gyermek iskoláztatására. Ha pedig a gyermek nem jár iskolába, akkor jön a védelembe vétel, a család ellenőrzés alá a problémák kiküszöbölése érdekében és az ellátást addig természetben kapja meg, amíg a probléma illetve az iskolakerülés fennáll. A módosítások fő célja tehát az iskoláztatottság növelése és a gyermekek jobb ellátása, így akinek nem tetszik a javaslat, azt nyugodtan vádolhatjuk cigányellenességgel, még ha ő annak ellenkezőjéről is lenne meggyőződve..
Lehet ugyan halvány kifogásokat emelni, hogy ugyan miféle paternalista intézkedés ez. De e kifogások semmivé foszlanak, ha a gyerekek jogainak mindenek felett való érdekét hangsúlyozzuk a kritikusok előtt. A gyerekek kiemelt védelméről és érdekeik elsődlegességéről pedig jópár magyar jogszabály rendelkezik.

Ami kimaradt a javaslatból: Mivel megváltozik a családtámogatási törvény és vele együtt a gyermekvédelmi törvény, így a szociális törvénynek is változnia kellene. A jelenleg hatályos Sztv. szerint a rendszeres szociális segély akkor nyújtható természetben, ha a családban a védelembe vett gyermek él és védelembe vett gyermekenként a segély összegének 20 százaléka, összesen legfeljebb 60 százaléka nyújtható természetben. Ha iskolakerülés miatt a gyermek védelelmevétele megtörtént és a családi pótlék egésze természetben jár, akkor a rendszeres szociális segélyt is 100 százalékosan, teljes egészében természetben kellene a segélyezett családnak juttatni.

Amellett, hogy van ráció ebben a törvénymódosításban, meg kell említeni zárszóként, hogy ez csak egy aprócska lépésnek tűnik. Valójában az egész családtámogatási és adóztatási rendszert át kellene alakítani és a végre érdemben is tenni kellene valamit a cigányság felzárkóztatása terén..

Gárdisták a gátakon

Amikor szociális biztonságról van szó, talán nem ártana szót ejteni az árvízvédelemről. Az ország legszegényebb részeit nem csak a munkanélküliség, a szegénység, a bűnözés elharapózása, a csicskatartás és az uzsorázás sújtja, hanem az évente rájuk törő árvízhullámok. Mintha a természet is felesküdött volna ellenük. És ez is egy olyan probléma, amelyről jól tudott az elmúlt évek hatalmi elitje, mégsem tett ellene gyakorlatilag semmit. Amikor hosszadalmas társadalomtudományi elemzésekbe kezdünk, mindig szót kap a diszkrimináció, a képzetlenség, a munkanélküliség miatti depriváció és kilátástalan élet és elfelejtjük azt, hogy a természeti erők ugyanúgy fenyegetik az élethez és a szociális biztonsághoz való jogot, mint mondjuk a cigánybűnözés jelensége. De mintha a "vis major" varázsszót villogtatva a politikai elit ugyanúgy járna el, mint ahogy nagy természeti katasztrófák idején az utazási irodák és légitársaságok: széttárják karjukat és udvariasan bejelentik, hogy "elnézést, erről nem mi tehetünk, az okozott kárt nem tudjuk Önnek megfizetni.." A politikai, szakmai elit, a katasztrófavédelmi erők tehetetlenségével szemben ismét a radikális jobboldal bizonyított a gátakon: éjt nappallá téve dolgoznak, egymást hívogatják a gátakra, éhesen és fáradtan is tovább dolgoznak, hogy segítsenek a a bajbajutottaknak. A Gárda mindenkinek példát mutat szolidaritásból, önzetlen segítségből, kitartásból, humánus és szociális érzékenységből. Nem nézve etnikai, nemzeti, vallási vagy akármilyen hovatartozást, mindenkinek segítenek, akinek tudnak: több helyen például cigány családok házát rakják körbe homokzsákokkal, hogy megmentsék őket az áradástól. Többet ér minden tettük, mint a csecsebecse kezecskéjüket a munkától féltő, Budapestről magyarázó toleranciamániások magyarázata a Gárda félelmetes voltáról...

Ajánlom a következő videókat, cikkeket:

Beszámoló az árvízről, a mentésről:
http://kuruc.info/r/2/59734/

A segítségnyújtás megszervezéséről, bekapcsolódási lehetőségekről:
http://kuruc.info/r/23/59672/

A gárdisták és a radikális nemzeti oldal által nyújtott segítségről:
http://barikad.hu/node/53424

Őszinte beszéd

Egy tavalyi cikk, amit ma is érdemes elolvasni. A helyzet nem változott, a cigányvezetők sem, de talán előbb-utóbb ők is eltisztulnak a közéletből és olyanok jönnek majd, mint amilyen az alábbi interjú alanya: Lakatos Attila, a borsodi cigányvajda.




Őszinte beszéd

(Demokrata, Szerző: Lass Gábor 2009.04.06)

Ha őszintén beszélünk, abból nem lesz baj, de ha nem értjük egymás szavát, abból polgárháború is lehet – állítja Lakatos Attila, Borsod megyei cigányvajda, aki szerint a cigányság helyzetéért elsősorban az országos cigányvezetők a felelősek.
– Tavaly májusban választották meg Borsod megye vajdájává. Mit kell tudni a vajdákról?
– Az első vajdát, László vajdát, még Zsigmond király választotta. A vajdák mindig az oláh cigányok közül kerültek ki. Ha egy faluban probléma volt, a vajda odament és rendet tett. Apám is vajda volt, akkor cigánybírónak hívták. Ha egy cigány valamit elkövetett, mondjuk ellopott egy tyúkot, összegyűlt a tanácselnök, a rendőr, a sértett és szóltak apámnak. Nem zárták börtönbe a cigányt, hanem ledolgozta a lopott holmi értékét. Ha a családok összevesztek, nem kellett a rendőrség, mert a vajda kibékítette őket. Mikor Kállai Csaba, az országos vajda felkért, hogy legyek Borsod megye vajdája, két hónapig gondolkodtam, nem akartam elvállalni. Végül csak rávettek. A templomi eskütételemen ezerkétszáz vendég volt. Meghívtam például Pelczné Gál Ildikót, Ódor Ferencet, Káli Sándor polgármester urat és rendőrkapitányokat is.
– Milyen most a viszonya az országos vajdával, aki megfeddte önt, amiért kiállt a miskolci rendőrkapitány mellett?
– Engem nem lehet megfeddni. Kállai felhívott, hogy sok vezetőnek nem tetszik, amit mondtam a cigánybűnözésről és kérjek bocsánatot. Mondtam, hogy nem kérek bocsánatot, és vállalom a felelősséget a szavaimért. Én tudom, mi történik itt. Én járok olyan fórumokra, ahol két-háromszáz ember panaszkodik a cigányokra.
– Cigányok is panaszkodnak vagy csak magyarok?
– A sértettek nem cigányok. Cigányok csak akkor panaszkodnak, amikor a cigányvezetők osztják a krumplit, és száz mázsából csak húszat osztanak szét. A köztársasági elnök is megmondta, hogy az országos cigány vezetők nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A cigányvezetőink miért nem látogatják a cigánytelepeket? Menjenek ki Alsózsolcára, béreljenek egy termet, és zárt ajtók mögött, ne tévékamerák előtt, beszélgessenek a cigányokkal! Mi a problémátok? Mit főztetek? Járnak-e a gyerekek iskolába, óvodába? Ha jön a választás, akkor rögtön ölelnek, csókolnak minket. Szavazzatok rám, megcsináltatom az utat, felemeltetem a segélyt, dolgoznotok sem kell. Megígérnek mindent. Rögtön testvérek leszünk. Nekem nem kell az ilyen testvér. Négyévente vagyunk csak testvérek? Egyszer egy fórumon azt mondtam, ha ti bíráltok, menjünk ki együtt Zsolcára vagy Lyukóra, a cigánytelepre. Engem ölelgetni fognak, az biztos.
– Horváth Aladárt is ölelgették a miskolci Avas lakótelepen. Mit szól ahhoz, hogy Horváth tényfeltáró bizottsága megállapította, a miskolci Avas lakótelepen minden rendben van?
– Aki ölelgette, az az édestestvére volt, aki ott lakik. A húgán kívül senki más nem ölelte meg. És az újságokban megjelenik a hír, hogy ölelgetik az Aladárt. Az Avas-délen nincs olyan nap, hogy 30-35 autót fel ne törnének. Ez lenne a béke szigete? Rengeteg rokonom, barátom él az Avason, tudom, mi zajlik ott. Sehol az országban nem történt meg az, hogy egy rendőr mellett ennyien tüntettek volna. Én szólaltam meg először, utána rögtön az ügy mellé állt a polgármester és mindenki, mert akkor már lehetett beszélni. Ha ők szólaltak volna meg előbb, akkor azt mondták volna rájuk, hogy rasszisták. Én cigány vagyok, és úgy érzem, Pásztor Albert nem tett rasszista kijelentést. Nem erről kéne beszélni, hogy rasszista vagy nem, hanem arról, amit mondott. Két hónap alatt kétszáz bűncselekményből kétszázat cigányok követtek el. Miért nem azon gondolkodnak el a vezetőink, hogy ez miért van? Helyette azon lovagoltak, ki rasszista, ki nem.– Azért lovagoljunk még egy kicsit ezen. Ön szerint rasszista az, aki kimondja az elkövetők, gyanúsítottak származását?
– Ez butaság. Az unokám elmesélte, hogy van egy nem cigány lány az óvodában, aki szerelmes belé, de a lány azt mondta, hogy nem szeretheti őt, mert nem cigány. Még egy négyéves gyerek is tudja, hogy ki a cigány, pedig az én unokám nem fekete. Amikor a rendőrök megállítanak egy cigányt, akkor a cigány védekezésül megkérdezi, hogy azért állította-e meg, mert cigány. Mi így védjük magunkat. A rendőrségen kimondjuk, hogy cigányok vagyunk, mert azzal védekezünk, és azt kérdezzük: azért csinálja ezt velem biztos úr, mert cigány vagyok? E mögé bújunk. Nem ez a legnagyobb probléma, hogy kimondjuk vagy ne mondjuk. Hadd mondják ránk, hogy cigány! Erre büszkének kéne lennünk. Amikor mi a magyarokra azt mondjuk, hogy paraszt, akkor rasszisták vagyunk? Húsz éve seperjük a szőnyeg alá a szemetet, most pedig felébredtünk Csipkerózsika-álmunkból. Nem az a legnagyobb probléma, hogy ki a rasszista. A rendszerváltás előtt a cigányok még családként éltek. 1971-ben a cigány férfiak nyolcvanöt százaléka dolgozott, 1996-ban már csak huszonhét százalék, most már tíz százalék sem dolgozik. Ha normálisan tudnánk élni, lenne munkánk, taníttatnánk a gyerekeinket, tisztán járnánk, nem vennénk el senkiét, akkor nem lenne okuk, hogy vadásszanak ránk.
– „Ha taníttatnánk a gyerekeinket.” Miért nem teszik?
– A rendszerváltáskor a cigány családfő nemcsak a munkáját vesztette el, hanem a családja tiszteletét is. A gyerek azt látja, hogy apu otthon van, mert nincs munkája. Az apa elvesztette a becsületét, a gyerek nem ad a szülőre. Tisztelet a kivételnek, de nagyon kevés cigány szülő kéri el a gyerektől az ellenőrzőjét. Nem foglalkozik vele. Miért? Mert mélyszegénységben él. Ha a szülőt nem büntetnék azért, hogy nem jár iskolába a gyereke, nem engednék iskolába sem, mert egy iskolásgyereket ruháztatni is kell. Az is nagy probléma, hogyan öltöztessék fel a gyerekeket, nemhogy még iskolába küldjék. Ma már nagyobb az analfabetizmus, mint a háború előtt. Mit lát a gyerek? Apa megkapja a segélyt és bemegy a kocsmába. A cigány régen nem ivott ám ennyit. Én egy nyomorúságos cigánytelepen nőttem fel, úgy hívtam, hogy rezervátum. Reggel hétkor már minden cigány elment dolgozni. Akkor még volt példa előttünk. Most a gyerek azt látja, hogy egész este mulatozik az apja és reggel fáradtan, idegesen, éhesen megy iskolába. Ha pedig a tanár nem úgy szól hozzá, akkor nekimegy. A cigány asszonynak is fel kellene kelnie reggel hétkor és óvodába vinni a gyereket. Én biztos kötelezővé tenném. Rögtön lefoglalná magát a cigány asszony. Most nem kelnek fel tizenegynél előbb. Felborult a biológiai egyensúly. Húsz éve vannak vezetőink. De minek? Egyet tudnak csak: a pályázati pénzeket figyelni. Azt mondták rám, azért beszélek így, mert nem vagyok politikus. Azt mondtam nekik, de ti sem. Közötök sincs a politikához. Egy politikus mögött hatalom és pénz van. Mögöttük lehet, hogy van pénz, de nincs hatalmuk, az biztos.
– Miért nincs hatalmuk?
– Mert elvesztették a szavahihetőségüket. Egyáltalán nem hisznek nekik a cigányok. Olyan szegénységben élnek, hogy a választások előtt ígérnek nekik egy kis krumplit és máris mennek rájuk szavazni. Nekik úgy jó, ha így marad minden. Ha kiszolgáltatottak a cigányok. Négyévente jön a kajajegy és a lejárt konzerv, csak szavazzunk rájuk. A pénz soha nem jut oda, ahova kell, mindig csak náluk landol. Megkérdezték tőlem egy interjúban, hova lett 130 milliárd forint? Ezt kérdezem én is. Ugyanis ennyi pénz tűnt el. A kultúrára, a felzárkóztatásunkra, az iskoláztatásunkra, a cigánytelepek felszámolására szánt pénz eltűnt. Én szoktam segíteni, engem hívnak, hogy adjak pénzt műtétre. Most szombaton egy jótékonysági bált rendezünk egy fiatalember szívműtétjére. Ha rászakad a födém valakire, engem hívnak. Ha temettetni kell, engem hívnak. Haza kell hozatni Hollandiából valakit, aki infarktust kapott, engem hívnak. Hol vannak a cigányvezetőink ilyenkor a pénzzel? A budapesti áljogvédő cigányok csak azon gondolkodnak, hogyan jelentsenek fel, hogyan járassanak le, mert szerintük nem a cigányokkal vagyok. Menjenek ki egy cigánytelepre, igazi cigányok közé!
– Milyen az igazi cigány?
– Hát nem ilyenek, mint ők. Horváth Aladár húsz éve ül Pesten, titkárnővel az irodájában. Persze hogy elfelejti, honnan jött. Öt év alatt elfelejtette, nemhogy húsz. Mi a különbség Horváth Aladár és a vidéki cigány között? Horváth azt kérdezi a titkárnőjétől, mit egyek, amitől ne hízzak? A cigány azt kérdezi, hogy kéne olyat ennem, amitől hízunk? A cigányságnak már húsz éve vannak országos vezetői. Mikor fordult elő az, hogy egy cigányvezető igazán verte az asztalt azért, hogy legyen munkája a cigányoknak? Ők csak akkor szólalnak meg, amikor valami szörnyűség történik. Akkor odamennek, leteszik a gyertyákat és várják, hogy fényképezzék őket. Vagy amikor kimennek egy iskolához, ahol csak cigánygyerekek tanulnak, és elkezdenek szegregációról beszélni. Mit lát a cigány a tévében? Azt, hogy Kolompár Orbán és Horváth Aladár milyen bátran harcol a cigányságért. Azt nem látják, hogy azért vannak ott csak cigánygyerekek, mert a tehetős magyar elhozza onnan a gyerekét. Saját magunkat szegregáljuk. Ezt nem látják, csak azt, hogy ez a Horváth Aladár milyen bátor, és velünk van. Pedig nincs velük. Csak jól mutat a tévében. Sem Horváth Aladár, sem Kolompár Orbán, de egyik cigányvezető sem tetszik nekem. Ezeket a cigányokat el kell küldeni, mert nem törődnek velünk. Mikor a kormány megkérdezte tőlük, hogy minden rendben van-e a cigánysággal, csak bólogattak. Dehogy volt minden rendben! Hogyan gondolhatták a cigányvezetők, hogyha a rendszerváltás után elveszik a munkát, és adnak 24 ezer forint segélyt, abból meg lehet élni? Hát senki nem gondolt arra, hogy a segély kevés lesz, mert nő az infláció, emelkednek az árak? A gyerekből élnek, mert az sulykolta beléjük az állam, hogy három gyerek után lehet szocpollal házat építeni. Hogyan gondolhatták azt az országos vezetőink, hogy mi megélünk a levegőből is? 1998-ban jött a megélhetési bűnözés. Mindenhol azt hallottuk, hogy a cigány lop, lop és lop. Még akkor sem gondolták, hogy baj van, pedig akkor még meg lehetett volna oldani ezt a problémát.
– Hogyan?
– Úgy, hogy ha azt mondják a vezetőink a kormánynak, álljunk meg, baj van. De csak járt a fejük és bólogattak. Mióta beszélnek arról, hogy baj van? Azóta, mióta én mondom a magamét. Most már lehet a cigányokról beszélni, a vajdák is előjöttek.
– A vajdák között van összetartás? Egyetértenek önnel?
– Eleinte nekik sem tetszett, amit mondtam, de rájöttek arra, hogy nekem van igazam. Megértették, hogy nem az a baj, kimondtam a cigánybűnözést. Kérdeztem tőlük, nem kellene egy kicsit elgondolkodni azon, hogy a saját testvéretek, a saját véretek, egy cigány miért mond ilyet? Ne csináljuk már ugyanazt, mint a cigánypolitikusaink! Akkor ez a világ az életben nem fog megváltozni. Azt mondta egy szolnoki cigány ember, Attila, tudod ki az ellenségünk? A cigány. Nem meri a gyerekét elküldeni az iskolába, mert fél, hogy a cigányok megverik. Hát hova jutottunk? A rendszerváltáskor belénk sulykolták, hogy nekünk jogaink vannak. És a kötelességeink hol maradnak? Azokat nem kell betartani? Ránk nem ugyanúgy vonatkozik a törvény? Mi csak azt tudjuk mondani, hogy csak azért bánnak így velünk, mert cigányok vagyunk. Dehogy azért! Hanem mert elkövettünk valamit. Csak mi nem akarjuk beismerni. Ebből elég! Így soha nem fog a helyzet megváltozni. Meg kell változtatni a cigányság gondolkodását. Ha egy rendőr kimegy a telepre, azért megy ki, hogy előállítsa azt, aki lopott. A munkáját végzi. Értsük meg, hogy az a törvény, ami a többségi társadalomra vonatkozik, az ránk is vonatkozik. Mi lesz a gyerekekkel? Megint nevelünk két ugyanilyen generációt, úgy, hogy nem lesz belőlük semmi? A rendszerváltás után úgy vágtunk neki az életnek, hogy csak adósságaink voltak, de tartalékaink nem. Nem voltak földjeink, hogy búzát, kukoricát halmozzunk fel, és állatokat tartsunk, mint a magyar ember. Egymillió cigány van leszakadva, és kétmillió magyar. Ez már nem csak a cigányságról szól. De a magyarok még csendben vannak, mert van egy kis tartalékuk. Van mit kapálniuk, amit megesznek.
– A cigányok miért nem művelik meg a ház körüli földjeiket? Például miért nem ültetnek krumplit?
– Van ilyen ház is, igaz nagyon kevés, de a média ezt soha nem mutatja. Az egyfogú cigány asszonyt viszont rögtön kiszúrják a kamerák. Még mindig van ebben az országban több ezer cigány, akik becsületesen próbálnak élni. De a becsületesség csak hosszú távon kifizetődő. A cigányok sosem voltak egy gazdálkodó nép. Mert mit csináltak? A nem cigányoknak dolgoztak, napszámban. Azt sem tudják, hogy kell krumplit ültetni.
– Ön szerint mi lehetett az indítéka a tatárszentgyörgyi gyilkosságnak?
– Ha magyarok követték el, akkor ez egy rasszista bűntett volt. De egyáltalán nem biztos, hogy magyarok voltak. Lehet, hogy külföldiek, akik csak a konfliktust akarják élezni a cigányok és a magyarok között. Polgárháborút akarnak. Azt akarják, hogy ugorjunk össze. A külföldi lapokban mit lehet olvasni? Hogy ölik a cigányokat. Mit mond a befektető? Nem megyek Magyarországra, megyek Szlovákiába és Romániába. Ez valakiknek az érdeke. Továbbá egy polgárháború után az országot fel kell építeni, abból megint valakik hasznot húznának. De az is lehet, hogy csak két-három elvetemült állat lövöldözött, akiket óvodában vagy iskolában, valahol megbántottunk. Ezek beteg emberek, mert egy normális ember ilyet nem csinál, akárhogy gyűlöli a cigányt. Jöttek, láttak, lőttek és elmentek. Semmi nyomuk nincs. Vérprofik. Nagyon nagy baj lesz, ha nem fogják el őket. Ha Borsodban nem állítottam volna meg a cigányságot, már megindultak volna. Már három-négy hónappal ezelőtt beszéltem egy fórumon arról, hogy polgárháborús helyzet van. Mondtam, menjünk ki, állítsuk le a cigányokat. Mikor kimondtam, mindenki nekem jött, hogy mondhatok ilyet, hogy polgárháború. Most már Farkas Flóri is kimondta. De már elmúlt a nagyot mondás ideje, most már a nagyot cselekvés ideje jött el. Ők olyan jól elbeszélgetnek a fórumokon, közben nem mondanak semmit. Most már tegyenek is valamit.
– Ön szerint van Magyarországon rasszizmus és cigánygyűlölet?
– Vannak a többségi társadalomban olyanok, akik minket nem kedvelnek és elkezdtek ránk vadászni. De nem mindenki ilyen. Nagycsécs után azt mondtam, hogy ne mondjunk olyat, amiben nem vagyunk biztosak. Ott mindenki azt mondta, hogy a Gárda volt. A magyaroktól is azt kérem, ne általánosítsanak, hogy minden cigány lop és bűnöző. Az sem igaz, hogy az összes magyar rasszista, és ölnek minket a magyarok. Van közöttük egy-két állat, de mi se általánosítsunk. Dehogy öl minden magyar! Ha nem fogunk egymással szót érteni, akkor tényleg polgárháború lesz. Mikor azt mondják a magyarok, hogy a cigányok lopnak, az nem igaz. Nem a cigányok lopnak, hanem Kótai Tibi lop, a cigány. Tudom, hogy amikor a magyarokat sérelem éri, nehéz azt mondani, hogy vannak jó cigányok is. Egyszer egy idős asszony, akinek az unokáját megverték a cigányok, őt pedig négyszer kirabolták, odajött hozzám, hogy nagyon gyűlölte a cigányokat, de én visszaadtam a hitét, és már nem haragszik rájuk. Azt mondta, hogy nekem sikerült békét teremteni a városban. Ha őszintén beszélünk, akkor abból nem lesz baj. Én teljesen más vagyok, mint Kolompárék. Ha én is azt próbálnám magyarázni, hogy a döglött tehén csak alszik, akkor ugyanolyan leszek mint ők. Ha Kolompárék be tudják bizonyítani, hogy nem miattuk jutott ide a cigányság, akkor én lemondok a vajdáságról, meghajlok és bocsánatot kérek. De ha nem, ők álljanak fel, és kérjenek bocsánatot a cigányoktól és a magyar néptől is.

Három királyfi, három királylány

Amíg összekapom magam, addig is egy kis olvasnivalót ajánlok az idetévedő Olvasónak, ami a Magyar Nemzetben jelent meg ősszel. A cikkben a magyar társadalom lelkiállapotáról, a népesedési válságról, a nemrég indult Három királyfi, három királylány mozgalomról beszélget a cikk szerzője dr. Kopp Máriával. Kopp Mária orvos, pszichológus, a SOTE Magatartástudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese, a Semmelweis Egyetem-MTA „Mentális Egészségtudományok” társult kutatócsoport vezetője . Olvasgatásra javaslom a www.3királyfi.hu honlapot és a www.nepesedes.hu honlapot is.

Badacsony T. Örs: Kapcsolati tőke

Kopp Mária a házassági védőfaktorról, a férfiszerepekről és a nemzeti pesszimizmusról

A magyar népmesék üzenete: három királyfi, három királylány, azaz három gyermek mentheti meg az országot – írják Kopp Máriáék felhívásukban. A Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese olyan mozgalmat hívott életre munkatársaival, amely segít abban, hogy megszülethessenek a „kívánt és tervezett” gyermekek.

- Elég meglepő a Három királyfi, három királylány mozgalom elnevezés.

– A népmesékben mindig a harmadik királyfi vagy királylány menti meg az öreg királyt, az országot. A mai demográfiai helyzetben nagy szükség volna arra, hogy megszülethessenek a kívánt, tervezett gyerekek. Míg a nyolc általánost vagy kevesebbet végzett fiatalok tervezett gyermekei megszületnek, az érettségizett vagy magasabb végzettségű fiatalok körében sokkal kevesebb születik, mint ahányat szeretnének. Felmérésünk szerint a mai fiatalok 20 százaléka három, 60 százaléka két gyereket szeretne, és csak három százalékuk mondja azt, hogy egyet sem. De a magasabb végzettségű nők nagyon súlyos hátrányba kerülnek a velük azonos végzettségű gyermektelen nőkkel vagy férfiakkal összehasonlítva, ha gyereket vállalnak. Természetes, hogy szeretnének időt szakítani a nevelésre, ugyanakkor nem akarják veszni hagyni a hivatásukba fektetett energiáikat, ami egyébként az ország számára is nagy veszteség lenne. A mi mozgalmunk célja a tervezett gyermekek vállalásának segítése, és annak biztosítása, hogy az iskolázott nőknek ne kelljen szükségszerűen választaniuk a gyermekvállalás és hivatásuk gyakorlása között. A fiataloknak fontos a család, bár a média sokszor az ellenkezőjét sugallja.

– Engem meglepett, mikor azt olvastam az egyik kutatásukban, hogy a fiatalok kedvezőbben ítélik meg a házasságot, mint az élettársi kapcsolatot. Azt gondoltam, ma már nincs különbség közöttük.

– Az embereknek valamilyen biztos kapcsolatra van szükségük ebben a bizonytalan világban, és a házasság, amennyire lehet, egy életre szól. Persze erre sokszor rácáfol a gyakorlat, de legalább a kiindulási pont az, hogy ezt megígérik egymásnak.

– Szakrális rítus a házasság?

– Feltétlenül. Az élettársi kapcsolatban nincs olyan ígéret, hogy minden helyzetben bízhatsz bennem, és én is benned. Az élettársi kapcsolat tipikusan a fogyasztói szemlélet tükröződése: most te vagy a legjobb vásár számomra, akivel a legjobb kompromisszumot tudom kötni. Tehát ha a piacon lesz jobb áru, egy jobb nő vagy egy jobb férfi, akkor kicseréllek. Ezzel a szemlélettel sokan még büszkélkednek is.

– Ha jól értem, ez egyfajta menekülés az elkötelezettségtől, mert a házasság is felbontható ugyan, de itt elég, ha valaki azt mondja: dobd be a kulcsot a postaládába.

– Igen, ez az elköteleződés és a felelősségvállalás hiányáról szól. Nyilván ezzel függ öszsze, hogy az élettársi kapcsolatokban kevesebb gyerek születik, és az abortuszok aránya is sokkal magasabb.– A férfiak gondolják ezt a helyzetet szabadabbnak.

– Úgy vélik az emberek, hogy a nők inkább szeretnének házasságot kötni, és ez valóban így is van. Azonban a magyar fiatalok többsége – a fiúk is – a házasságot tartja a legjobb életformának, csak nehezen talál magának megfelelő párt. A vizsgálataink és a nemzetközi felmérések is azt mutatják, hogy a férfiak számára sokkal fontosabb védőfaktor a tartós kapcsolat, elsősorban a házasság. A 2002–2006 között végzett követéses vizsgálatunkban is azt tapasztaltuk, hogy akik jó házasságban éltek a felmérés elején, ötször kisebb valószínűséggel haltak meg 69 éves koruk előtt, mint az egyedülállók. Ebből háromszoros védettséget ad maga a házasság, amihez hozzájön, hogy a jó házasságban élők kevésbé dohányoznak és kevésbé isznak. A nőknél nem találtunk ilyen szoros öszszefüggést. Jobban bírják az egyedüllétet annak ellenére, hogy szeretnének párt találni maguknak. Abban, hogy a mai fiatalok nem vagy kevésbé házasodnak, az is szerepet játszik, hogy sok rossz példát látnak. Mivel a férfiak számára még fontosabb a jó kapcsolat, félnek, hogy rosszul fognak választani, és inkább nem mennek bele a házasságba. Az élettársi kapcsolat egyfajta próbaként jelenik meg.

– Azért nem mindig alaptalan a férfiak óvatossága.

– Ez így van. Azt mutattuk ki, ha a nők elégedetlenek az anyagi helyzetükkel, az a férfiak számára rendkívül súlyos stresszforrás. Ez nagyon fontos tényező az idő előtti egészségromlásban és halálozásban. A nők azzal tehetnék a legtöbbet, hogy ezt a „férfiszerepet” nem kényszerítik rá a férfiakra, illetve nem várják el tőlük. Tehát ha a férfinak bizonytalan lett a munkahelye, kevesebbet keres, mint a szomszéd, akkor ne rágja a párja a fülét azzal, hogy bezzeg a szomszéd milyen sikeres, mert ezt a férfiak súlyos önértékelési zavarként élik meg. A vizsgálatainkból az is kiderült, hogy veszélyesebb, ha a nők elégedetlenek velük szemben, mint ha önmagukkal elégedetlenek. Tehát a nőknek ebből a szempontból nagyon jelentős védő vagy veszélyeztető szerepük van. Ebből a szempontból a magasabb végzettségű nők kevésbé veszélyeztetik a párjukat, mert nem várják el tőlük annyira ezt a fajta férfiszerepet, hiszen ők is keresők, és természetesnek tartják, hogy megosztják ezeket a gondokat.

– Ez az emancipáció pozitív oldala, de nekem úgy tűnik, a nők egy része néha túllő a célon.

– Sajnos a fiatal nők között van olyan divat, hogy azt hiszik, attól fogadják el őket jobban, ha úgy viselkednek, mint a fiúk, pedig tulajdonképpen fontos lenne, hogy a nők nők, a férfiak pedig férfiak maradjanak. De az, hogy a férfi- és a női szerepek közelednek egymáshoz, egyáltalán nem volna baj, ha mindkét nem számára elfogadható változást jelentene. A magyar társadalom nagyon maszkulin. A mi vizsgálataink is azt mutatják, annak ellenére, hogy a nők ugyanúgy dolgoznak, mint a férfiak, a háztartás és a gyerek elsősorban az ő feladatuk maradt. Azokban az országokban, ahol a férfiak részt vesznek a gyermeknevelésben, és megosztják az otthoni feladatokat, javultak a férfiak életkilátásai. Egyértelműen jót tesz nekik a többszörös szerepvállalás. A vizsgálataink azt is igazolták, hogy a középkorú férfiak számára a gyerek fontosabb védőfaktor, mint a nők számára. Ezt mi mutattuk ki először a világon. Az ismert rizikófaktorok hatásától függetlenül négyszer akkora a valószínűsége, hogy megéri a 69 éves kort az a férfi, akinek van gyermeke – és jó a kapcsolatuk –, mint akinek nincs. Most jelent meg az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet új felmérése, e szerint ma Magyarországon a 15 és 60 év közötti korosztályban minden negyedik férfi meghal hatvanéves kora előtt. Ez az arány az összes nyugat-európai országban tíz százalék alatt marad. Csehországban kevesebb mint 12 százalék, de Románia és Bulgária is jobb mutatókkal rendelkezik nálunk, holott korábban ez nem így volt. Európában csak Oroszországban, Ukrajnában és a Baltikumban roszszabb a helyzet, mint nálunk.

– Ezek az adatok mintha egybecsengenének az ivási szokásokkal is.

– Az a kérdés, hogy miért isznak az emberek. A reménytelen társadalmi-gazdasági helyzet jó talaja az önpusztításnak. A magyar társadalom borivó társadalom volt, ahol étkezéshez, társaságban jó minőségű borokat iszogattak. Ezzel nincs is semmi baj, de amikor a rossz minőségű szeszeket egyedül a frusztrációk oldására fogyasztják, az már nagyon súlyos probléma.

– Ezek szerint boldogtalan, depressziós nép lettünk?

– Sajnos igen. Frusztráció és szorongás szempontjából a világ élvonalában vagyunk. Az emberek több mint 90 százalékát jellemzi ma a nagyfokú bizonytalanságérzés, szorongás. Ez az arány a vizsgált országok közül nálunk a legmagasabb. Mindemellett én állandóan azt hangsúlyozom, hogy nem eleve vagyunk depressziós nép, hanem inkább „bipolárisak”, azaz tudunk nagyon lelkesedni, ha valódi célokat látunk magunk előtt, illetve tudunk nagyon elkeseredni.

– Meglepett, hogy a boldogságérzést mérő tízes skálán a negyven év alatti nők több mint 75 százaléka öt fölé pozicionálta magát. Az utcán csupa frusztrált embert látok.

– Érdekes módon a depressziós emberek között is vannak néhányan, akik boldognak mondják magukat. De fordítsuk meg a kérdést: ha ma Magyarországon az emberek 25 százaléka boldogtalan, és körülbelül ennyien depressziósok is, ez nem rendkívül magas arány? A többiek élete sem tökéletes, de akadnak benne olyan összetevők, amitől boldognak érezhetik magukat. Ebben lényegesek a kapcsolatok: a család, gyermekek, szülők. Az idős emberek boldogsága szempontjából nagyon érdekes, mennyire fontos, hogy legyen egy kis kertjük, valamilyen örömet nyújtó tevékenységük. Alapvető, hogy legyen valaki, akire számíthatnak, de rájuk is legyen szüksége valakinek.

– Akkor mi a boldogság?

– A boldogság nem állapot, nem is érzelem, hanem törekvés, ami képessé tesz arra, hogy felülemelkedjünk a napi problémákon. Az, amikor valaki úgy érzi, az életének van célja és értelme.

– Sokan azt tartják, mi, magyarok nem tudunk összefogni közös célokért, mindig csak széthúzunk.

– Az Egyesült Államok, Anglia, Ausztrália, Hollandia után a legindividualistább nép vagyunk, ami tulajdonképpen lehetne nagyon jó, hiszen ez együtt jár a kreativitással. A szomszédaink kollektivisták, ők tudnak egyszerre lépni, meg lehet őket szervezni. Nálunk mindenkinek rengeteg ötlete van, csakhogy mindenki mást akar csinálni, mint amit elvárnának tőle. De miért teljesen más az élet Magyarországon, mint Hollandiában? Ott nagyon erős a társadalmi, nemzeti azonosságtudat, tehát ők büszkék arra, hogy hollandok. Ezért igyekeznek betartani a közös erkölcsi elveket, nagyon alacsony az anómia, az értékvesztés, nálunk viszont hihetetlenül magas. Náluk igen erős a bizalom, nálunk az emberek négyötöde érzi úgy, hogy nem törődünk egymással. Tehát az individualizmus jó oldalait ki lehetne használni, de ehelyett egymás ellen fordítjuk az energiánkat. Meggyőződésem, hogy hazánkban ’56 után felismerte a politika, hogy számára a legveszélyesebb a nemzeti azonosságtudat. A szomszédainknál viszont „nemzetiek” voltak a kommunista kormányok is. A kirekesztő nacionalizmus persze szörnyű, de a befogadó nemzeti azonosságtudat – mint például a hollandoké – egészen alapvető lenne, és nálunk ezt sikerült a tudatalattiba fojtani.

– Ők befogadók, mi viszont állítólag idegengyűlölők vagyunk.

– A magyar társadalom mindig is befogadó volt, talán az individualizmusunk is abból fakad, hogy a magyar társadalom ennyire sokszínű, Észak és Dél, Kelet és Nyugat találkozik a génjeinkben. Vizsgálataink szerint a magyarok 89 százaléka mondja azt, hogy elfogadom az embereket akkor is, ha nagyon különböznek tőlem. Ez nemzetközi összehasonlításban is igen jó eredmény. Tehát kifejezetten toleráns a magyar társadalom, ennek ellenére mást sem hallunk, mint hogy rasszisták vagyunk. Mindenhol van szélsőséges kisebbség, de ez rendőrségi probléma.

– Visszatérve a Három királyfi, három királylány mozgalomhoz: mikorra és milyen eredményt várnak?

– Ha nem változik a mai helyzet, a következő generációnak nem lesz egészségbiztosítása, nem lesz társadalombiztosítása. Több nyugat-európai nemzet, a franciák, skandinávok, hollandok rájöttek, a gazdasági fejlődés alapja, hogy „visszajöjjenek a bébik”, ahogy a New Scientist írta nemrég. Magyarországon a népesedési gondok megoldásának nincs minisztériuma, nincs felelőse. Kitűnő kutatási eredmények vannak, nagyon jó külföldi példák, de ezeket nem követik gyakorlati intézkedések. Ezért erős lobbiszervezetet szeretnénk létrehozni a kívánt, tervezett gyermekek megszületésének támogatására.