2010. február 19., péntek

Három királyfi, három királylány



Amíg összekapom magam, addig is egy kis olvasnivalót ajánlok az idetévedő Olvasónak, ami a Magyar Nemzetben jelent meg ősszel. A cikkben a magyar társadalom lelkiállapotáról, a népesedési válságról, a nemrég indult Három királyfi, három királylány mozgalomról beszélget a cikk szerzője dr. Kopp Máriával. Kopp Mária orvos, pszichológus, a SOTE Magatartástudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese, a Semmelweis Egyetem-MTA „Mentális Egészségtudományok” társult kutatócsoport vezetője . Olvasgatásra javaslom a www.3királyfi.hu honlapot és a www.nepesedes.hu honlapot is.



Badacsony T. Örs: Kapcsolati tőke

Kopp Mária a házassági védőfaktorról, a férfiszerepekről és a nemzeti pesszimizmusról

A magyar népmesék üzenete: három királyfi, három királylány, azaz három gyermek mentheti meg az országot – írják Kopp Máriáék felhívásukban. A Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese olyan mozgalmat hívott életre munkatársaival, amely segít abban, hogy megszülethessenek a „kívánt és tervezett” gyermekek.

- Elég meglepő a Három királyfi, három királylány mozgalom elnevezés.
– A népmesékben mindig a harmadik királyfi vagy királylány menti meg az öreg királyt, az országot. A mai demográfiai helyzetben nagy szükség volna arra, hogy megszülethessenek a kívánt, tervezett gyerekek. Míg a nyolc általánost vagy kevesebbet végzett fiatalok tervezett gyermekei megszületnek, az érettségizett vagy magasabb végzettségű fiatalok körében sokkal kevesebb születik, mint ahányat szeretnének. Felmérésünk szerint a mai fiatalok 20 százaléka három, 60 százaléka két gyereket szeretne, és csak három százalékuk mondja azt, hogy egyet sem. De a magasabb végzettségű nők nagyon súlyos hátrányba kerülnek a velük azonos végzettségű gyermektelen nőkkel vagy férfiakkal összehasonlítva, ha gyereket vállalnak. Természetes, hogy szeretnének időt szakítani a nevelésre, ugyanakkor nem akarják veszni hagyni a hivatásukba fektetett energiáikat, ami egyébként az ország számára is nagy veszteség lenne. A mi mozgalmunk célja a tervezett gyermekek vállalásának segítése, és annak biztosítása, hogy az iskolázott nőknek ne kelljen szükségszerűen választaniuk a gyermekvállalás és hivatásuk gyakorlása között. A fiataloknak fontos a család, bár a média sokszor az ellenkezőjét sugallja.
– Engem meglepett, mikor azt olvastam az egyik kutatásukban, hogy a fiatalok kedvezőbben ítélik meg a házasságot, mint az élettársi kapcsolatot. Azt gondoltam, ma már nincs különbség közöttük.

– Az embereknek valamilyen biztos kapcsolatra van szükségük ebben a bizonytalan világban, és a házasság, amennyire lehet, egy életre szól. Persze erre sokszor rácáfol a gyakorlat, de legalább a kiindulási pont az, hogy ezt megígérik egymásnak.

– Szakrális rítus a házasság?

– Feltétlenül. Az élettársi kapcsolatban nincs olyan ígéret, hogy minden helyzetben bízhatsz bennem, és én is benned. Az élettársi kapcsolat tipikusan a fogyasztói szemlélet tükröződése: most te vagy a legjobb vásár számomra, akivel a legjobb kompromisszumot tudom kötni. Tehát ha a piacon lesz jobb áru, egy jobb nő vagy egy jobb férfi, akkor kicseréllek. Ezzel a szemlélettel sokan még büszkélkednek is.

– Ha jól értem, ez egyfajta menekülés az elkötelezettségtől, mert a házasság is felbontható ugyan, de itt elég, ha valaki azt mondja: dobd be a kulcsot a postaládába.
– Igen, ez az elköteleződés és a felelősségvállalás hiányáról szól. Nyilván ezzel függ öszsze, hogy az élettársi kapcsolatokban kevesebb gyerek születik, és az abortuszok aránya is sokkal magasabb.– A férfiak gondolják ezt a helyzetet szabadabbnak.
– Úgy vélik az emberek, hogy a nők inkább szeretnének házasságot kötni, és ez valóban így is van. Azonban a magyar fiatalok többsége – a fiúk is – a házasságot tartja a legjobb életformának, csak nehezen talál magának megfelelő párt. A vizsgálataink és a nemzetközi felmérések is azt mutatják, hogy a férfiak számára sokkal fontosabb védőfaktor a tartós kapcsolat, elsősorban a házasság. A 2002–2006 között végzett követéses vizsgálatunkban is azt tapasztaltuk, hogy akik jó házasságban éltek a felmérés elején, ötször kisebb valószínűséggel haltak meg 69 éves koruk előtt, mint az egyedülállók. Ebből háromszoros védettséget ad maga a házasság, amihez hozzájön, hogy a jó házasságban élők kevésbé dohányoznak és kevésbé isznak. A nőknél nem találtunk ilyen szoros öszszefüggést. Jobban bírják az egyedüllétet annak ellenére, hogy szeretnének párt találni maguknak. Abban, hogy a mai fiatalok nem vagy kevésbé házasodnak, az is szerepet játszik, hogy sok rossz példát látnak. Mivel a férfiak számára még fontosabb a jó kapcsolat, félnek, hogy rosszul fognak választani, és inkább nem mennek bele a házasságba. Az élettársi kapcsolat egyfajta próbaként jelenik meg.

– Azért nem mindig alaptalan a férfiak óvatossága.

– Ez így van. Azt mutattuk ki, ha a nők elégedetlenek az anyagi helyzetükkel, az a férfiak számára rendkívül súlyos stresszforrás. Ez nagyon fontos tényező az idő előtti egészségromlásban és halálozásban. A nők azzal tehetnék a legtöbbet, hogy ezt a „férfiszerepet” nem kényszerítik rá a férfiakra, illetve nem várják el tőlük. Tehát ha a férfinak bizonytalan lett a munkahelye, kevesebbet keres, mint a szomszéd, akkor ne rágja a párja a fülét azzal, hogy bezzeg a szomszéd milyen sikeres, mert ezt a férfiak súlyos önértékelési zavarként élik meg. A vizsgálatainkból az is kiderült, hogy veszélyesebb, ha a nők elégedetlenek velük szemben, mint ha önmagukkal elégedetlenek. Tehát a nőknek ebből a szempontból nagyon jelentős védő vagy veszélyeztető szerepük van. Ebből a szempontból a magasabb végzettségű nők kevésbé veszélyeztetik a párjukat, mert nem várják el tőlük annyira ezt a fajta férfiszerepet, hiszen ők is keresők, és természetesnek tartják, hogy megosztják ezeket a gondokat.

– Ez az emancipáció pozitív oldala, de nekem úgy tűnik, a nők egy része néha túllő a célon.

– Sajnos a fiatal nők között van olyan divat, hogy azt hiszik, attól fogadják el őket jobban, ha úgy viselkednek, mint a fiúk, pedig tulajdonképpen fontos lenne, hogy a nők nők, a férfiak pedig férfiak maradjanak. De az, hogy a férfi- és a női szerepek közelednek egymáshoz, egyáltalán nem volna baj, ha mindkét nem számára elfogadható változást jelentene. A magyar társadalom nagyon maszkulin. A mi vizsgálataink is azt mutatják, annak ellenére, hogy a nők ugyanúgy dolgoznak, mint a férfiak, a háztartás és a gyerek elsősorban az ő feladatuk maradt. Azokban az országokban, ahol a férfiak részt vesznek a gyermeknevelésben, és megosztják az otthoni feladatokat, javultak a férfiak életkilátásai. Egyértelműen jót tesz nekik a többszörös szerepvállalás. A vizsgálataink azt is igazolták, hogy a középkorú férfiak számára a gyerek fontosabb védőfaktor, mint a nők számára. Ezt mi mutattuk ki először a világon. Az ismert rizikófaktorok hatásától függetlenül négyszer akkora a valószínűsége, hogy megéri a 69 éves kort az a férfi, akinek van gyermeke – és jó a kapcsolatuk –, mint akinek nincs. Most jelent meg az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet új felmérése, e szerint ma Magyarországon a 15 és 60 év közötti korosztályban minden negyedik férfi meghal hatvanéves kora előtt. Ez az arány az összes nyugat-európai országban tíz százalék alatt marad. Csehországban kevesebb mint 12 százalék, de Románia és Bulgária is jobb mutatókkal rendelkezik nálunk, holott korábban ez nem így volt. Európában csak Oroszországban, Ukrajnában és a Baltikumban roszszabb a helyzet, mint nálunk.

– Ezek az adatok mintha egybecsengenének az ivási szokásokkal is.

– Az a kérdés, hogy miért isznak az emberek. A reménytelen társadalmi-gazdasági helyzet jó talaja az önpusztításnak. A magyar társadalom borivó társadalom volt, ahol étkezéshez, társaságban jó minőségű borokat iszogattak. Ezzel nincs is semmi baj, de amikor a rossz minőségű szeszeket egyedül a frusztrációk oldására fogyasztják, az már nagyon súlyos probléma.

– Ezek szerint boldogtalan, depressziós nép lettünk?

– Sajnos igen. Frusztráció és szorongás szempontjából a világ élvonalában vagyunk. Az emberek több mint 90 százalékát jellemzi ma a nagyfokú bizonytalanságérzés, szorongás. Ez az arány a vizsgált országok közül nálunk a legmagasabb. Mindemellett én állandóan azt hangsúlyozom, hogy nem eleve vagyunk depressziós nép, hanem inkább „bipolárisak”, azaz tudunk nagyon lelkesedni, ha valódi célokat látunk magunk előtt, illetve tudunk nagyon elkeseredni.

– Meglepett, hogy a boldogságérzést mérő tízes skálán a negyven év alatti nők több mint 75 százaléka öt fölé pozicionálta magát. Az utcán csupa frusztrált embert látok.

– Érdekes módon a depressziós emberek között is vannak néhányan, akik boldognak mondják magukat. De fordítsuk meg a kérdést: ha ma Magyarországon az emberek 25 százaléka boldogtalan, és körülbelül ennyien depressziósok is, ez nem rendkívül magas arány? A többiek élete sem tökéletes, de akadnak benne olyan összetevők, amitől boldognak érezhetik magukat. Ebben lényegesek a kapcsolatok: a család, gyermekek, szülők. Az idős emberek boldogsága szempontjából nagyon érdekes, mennyire fontos, hogy legyen egy kis kertjük, valamilyen örömet nyújtó tevékenységük. Alapvető, hogy legyen valaki, akire számíthatnak, de rájuk is legyen szüksége valakinek.

– Akkor mi a boldogság?
– A boldogság nem állapot, nem is érzelem, hanem törekvés, ami képessé tesz arra, hogy felülemelkedjünk a napi problémákon. Az, amikor valaki úgy érzi, az életének van célja és értelme.

– Sokan azt tartják, mi, magyarok nem tudunk összefogni közös célokért, mindig csak széthúzunk.
– Az Egyesült Államok, Anglia, Ausztrália, Hollandia után a legindividualistább nép vagyunk, ami tulajdonképpen lehetne nagyon jó, hiszen ez együtt jár a kreativitással. A szomszédaink kollektivisták, ők tudnak egyszerre lépni, meg lehet őket szervezni. Nálunk mindenkinek rengeteg ötlete van, csakhogy mindenki mást akar csinálni, mint amit elvárnának tőle. De miért teljesen más az élet Magyarországon, mint Hollandiában? Ott nagyon erős a társadalmi, nemzeti azonosságtudat, tehát ők büszkék arra, hogy hollandok. Ezért igyekeznek betartani a közös erkölcsi elveket, nagyon alacsony az anómia, az értékvesztés, nálunk viszont hihetetlenül magas. Náluk igen erős a bizalom, nálunk az emberek négyötöde érzi úgy, hogy nem törődünk egymással. Tehát az individualizmus jó oldalait ki lehetne használni, de ehelyett egymás ellen fordítjuk az energiánkat. Meggyőződésem, hogy hazánkban ’56 után felismerte a politika, hogy számára a legveszélyesebb a nemzeti azonosságtudat. A szomszédainknál viszont „nemzetiek” voltak a kommunista kormányok is. A kirekesztő nacionalizmus persze szörnyű, de a befogadó nemzeti azonosságtudat – mint például a hollandoké – egészen alapvető lenne, és nálunk ezt sikerült a tudatalattiba fojtani.

– Ők befogadók, mi viszont állítólag idegengyűlölők vagyunk.
– A magyar társadalom mindig is befogadó volt, talán az individualizmusunk is abból fakad, hogy a magyar társadalom ennyire sokszínű, Észak és Dél, Kelet és Nyugat találkozik a génjeinkben. Vizsgálataink szerint a magyarok 89 százaléka mondja azt, hogy elfogadom az embereket akkor is, ha nagyon különböznek tőlem. Ez nemzetközi összehasonlításban is igen jó eredmény. Tehát kifejezetten toleráns a magyar társadalom, ennek ellenére mást sem hallunk, mint hogy rasszisták vagyunk. Mindenhol van szélsőséges kisebbség, de ez rendőrségi probléma.

– Visszatérve a Három királyfi, három királylány mozgalomhoz: mikorra és milyen eredményt várnak?

– Ha nem változik a mai helyzet, a következő generációnak nem lesz egészségbiztosítása, nem lesz társadalombiztosítása. Több nyugat-európai nemzet, a franciák, skandinávok, hollandok rájöttek, a gazdasági fejlődés alapja, hogy „visszajöjjenek a bébik”, ahogy a New Scientist írta nemrég. Magyarországon a népesedési gondok megoldásának nincs minisztériuma, nincs felelőse. Kitűnő kutatási eredmények vannak, nagyon jó külföldi példák, de ezeket nem követik gyakorlati intézkedések. Ezért erős lobbiszervezetet szeretnénk létrehozni a kívánt, tervezett gyermekek megszületésének támogatására.