Lakner Zoltán szociológus 1993-1994 és 1998-2002 között családpolitikai helyettes államtitkár volt, egyetemi tanár, a Bocskai Szövetség díjazottja
Ebben az írásban arra a vitára szeretnék reflektálni, ami a BSZF honlapján és a Népszabadság honlapján kiverte a biztosítékot a szociális szakemberek között. Talán több helyen is megjelentek a vita résztvevőinek írásai. A vitát Lakner Zoltánnak az a (szerintem) bátor és szókimondó írása váltotta ki annak idején, ami 2005. augusztus 1-jén jelent meg a Népszabadságban. A cikk lényege a következő: Lakner nyíltan szakít az általam Ferge-paradigmának (vagy leveendő Ferge-szemüvegnek) nevezett szociálpolitikai úttal, ami eddig sem vezetett sokra, de ami mégis kötelező alapvetése a jelenlegi és a leendő magyar szociális szakembernek, ha szeretné valamire vinni a szakmában. Ahogy elolvastam a cikket, azt éreztem, hogy Lakner a szívemből beszél. Pontosan azt fogalmazta meg, amire az utóbbi idők töprengési során jutottam. Ugyanezt éreztem és ez a vélemény alakult ki bennem, amikor elismert oktatóinkat hallgattam az egyetemen. Sokszor mintha papagájok csapatát hallgattuk volna. A cikket olvasva megnyugodtam: nem csak én vagyok az a csodabogár, akinek valahogy nem tetszik, hogy ezen a szakterületen elő van írva, hogy gondolkodj. A cikk nyilvánvalóan azért kavart vihart a szociális berkekben, mert fájó pontot érintett. Itt egy magasan kvalifikált, rendkívül tájékozott szociológus szakember mondja ki határozottan, hogy nem csak a baloldali Ferge-körök által elképzelt szociálpolitikai vonal lehet szent és üdvözítő. Kimondja, hogy Fergéék „kinevelték a szociális munka ’élcsapatát’, mely máig erős lobbicsoportot alkot”. Azt mondja, hogy ez egy zárt alakzat, amely rácsimpaszkodott az elfoglalható szociális véleményhozói / döntéshozói pozíciókra. Lakner hangsúlyozza, hogy értékeli Ferge munkásságát, de ez nem azt jelenti, hogy egyet ért ettől a tévedhetetlenséget sugalló, „párbeszédet is messze elkerülő” beállítottságtól. Kifogásolja, hogy a konzervatív kormányok szociálpolitikai intézkedéseit „sokszor kifejezetten ellenségesen” fogadta Ferge Zsuzsa és a különböző kormányok munkáját kettős mércével mérte. Ha a végletekig leegyszerűsítem Lakner vádjait – ugyanis ez egy vádbeszéd, ha nem tűnt volna fel -, akkor a következőket állítja: a másként gondolkodó ma ki van rekesztve a szociálpolitikából. Ferge-diktatúra uralja a kapcsolódó szociális tudományágakat és e felállás szervilis kiszolgálói demagóg sablonszövegeket szajkózva utasítják el a párbeszédet a másféle álláspontot képviselőkkel, legfőképp a konzervatív jóléti állam felé húzó erőkkel. Az előbb dőlt betűvel írt jelzők (kirekesztés, diktatúra, szervilizmus, demagógia) azok a gondolati egységek, amelyek olvasatomban a vád lényegét teszik ki. S a vád után jön a védőbeszéd: Lakner síkra száll a keresztény-konzervatív jóléti állam modellje mellett, amelynek irányába a (Lakner által is támogatott) Fidesz-kormány vitte annak idején az ország szociálpolitikáját. A Fergéék által következetesen elutasított adókedvezmények rendszere mellett foglal állást és kritizálja, hogy az uralkodó MSZP-SZDSZ-hatalom fel akarja számolni ezt és a rendszeres gyermekvédelmi támogatást. Végül az utóbbi évek kiszámíthatatlan szociálpolitikai rendszeréről azt állítja, hogy ez okozza „a legtöbb demográfiai veszteséget”. A cikk nagy felháborodást keltett a szociálpolitikai körökben, s a következőkben Lakner megkapta a magáét a kollegáktól. (Bánfalvi István, Darvas Ágnes, Lombos Antal, Szikra Dorottya) Ezek inkább suta és nem kellően átgondolt visszatámadások, amelyek nem tudják cáfolni a Lakner-féle vádakat. Van, aki Fergét védi, van, aki a Fideszt támadja és az MSZP-SZDSZ-t védi. Csak érdemben nem tudnak vitatkozni a cikk kijelentéseivel.
Én - csakúgy mint Lakner - a konzervatív keresztény álláspontot képviselem a Ferge-iskolával szemben. Úgy vélem, Magyarország élhetőbbé tételének kulcsa a magyar nemzeti keresztény szociálpolitika. Bízom benne, hogy megnyílik majd az út egyszer azok számára is, akik a többség érdekeit védik – természetsen olyan módon, hogy közben választ talál a különféle kisebbségi csoportok által feltett nagy társadalmi kérdésekre is.
Én - csakúgy mint Lakner - a konzervatív keresztény álláspontot képviselem a Ferge-iskolával szemben. Úgy vélem, Magyarország élhetőbbé tételének kulcsa a magyar nemzeti keresztény szociálpolitika. Bízom benne, hogy megnyílik majd az út egyszer azok számára is, akik a többség érdekeit védik – természetsen olyan módon, hogy közben választ talál a különféle kisebbségi csoportok által feltett nagy társadalmi kérdésekre is.
A vitaindító Lakner-cikk és a reakciók az alábbi linken olvashatók:
Istenem! Teljesen a szívemből beszél szerző! Lakner Zoltán volt az aki az ELTE.-n nyíltan felvállalta a véleményét, mely valóban eltért mindattól amit a tanári kar –megjegyzem gyakran kényszerből- kellett, hogy képviseljen. Olyan másként gondolkodó hallgatók akik a terepen küzdenek a mai társadalmi egyenlőtlenségekkel és tisztában vannak a jelen helyzetben esélyt sem kaptak arra, hogy a liberális nézetek ellen felszólaljanak. gyakorló szociális szakemberként, szociálpolitkusként, hiszem, hogy van jövője hazánkban a keresztény konzervativ szociálpolitkia nézeteknek.
VálaszTörlés