KASLIK PÉTER: Idegenekről van szó[3]"Délvidékről származunk, s az 1960-as évek vége óta élünk Kanadában. A nyáron (2008), feleségemmel, Ibolyával Szerbiába látogattunk. Jó lett volna leírni azt, hogy „haza” látogattunk, de nem lenne igaz. Szerbiai látogatásunk idején Ibolya felment az újvidéki városházára, mert az ottani anyakönyvből meg szerette volna tudni apai nagyanyja halálozásának időpontját, hiszen az anyakönyvek Európa szerte, és Vajdaságban is évszázadok óta nyilvánosak. A városháza bejáratnál lévő ügyeletes elkérte Ibolya útlevelét, majd feltelefonált az épületben lévő anyakönyvi hivatalba, és többek között azt mondta: „O strancima je reč” „Idegenekről van szó.” Hosszasabb telefonálás után az ügyeletes hivatalnok valami érthetetlen okra hivatkozva közölte Ibolyával, hogy nem mehet fel az anyakönyvi hivatalba, és azt sem tudja, hogy mikor lehet majd felmenni, de azt sem, hogy kitől lehet az ügyben bővebb felvilágosítást kapni.
A magyarországi sajtóban 2008. november 25-én, minden látszólagos összefüggés, vagy magyarázat nélkül megjelent a következő hír: „Bár a turistákat szívesen látjuk vendégül, a magyar társadalom mégis ellenségesnek mondható a bevándorlókkal szemben… A nemzetközi kutatások elég egyértelműen kimutatják, hogy
a magyarok ellenségesek az idegenekkel szemben”1 – jelentette ki az InfoRádiónak Örkény Antal, az ELTE tanszékvezető professzora.
A fentieket Magyarországon a neoliberális ideológia elkötelezettjei a magyarokról való kötelező vélemény „tudományos” alátámasztásaként értelmezték. A „nemzeti oldal” pedig ezúttal is lépre ment, és „az egészséges védelmi ösztön” működőképességeként üdvözölte a hírt. Örkény Antal megállapításai, azonban önmagukban értelmezhetetlenek, mert alapfogalmai meghatározatlanok. Az „ellenséges magatartásnak” több értelmezése és megnyilvánulási fokozata lehetséges. Örkény Antal ezeket nem határozza meg, és az eredeti kérdéseket, vagy a különböző „nemzetközi kutatók” kilétét sem hozza nyilvánosságra. Örkény nem mond semmi arról sem, hogy a nyugati kutatók szerint, a nyugati társadalmak ellenségesek-e a magyarok iránt. Lásd: Trianon!
Örkény Antal megállapításai a „mi a magyar?”, valamint a hírünk a világban” kérdéseinek csoportjába tartozik. Örkény Antal „a vándor és a bujdosó” nemzetkarakterológiai elméletet igyekszik igazolni, ahol a nyugati eszméket valló „vándor” eszményi hőssé dicsőül, a helybeli magyar pedig otthonülő, idegengyűlölő bujdosóvá silányodik. Ez a meghatározás nagy vonalakban a „népies, urbánus” felfogás ideológiai elődje, ahol a „népies” bezárkózót, kirekesztőt, maradit jelent, az „urbánus”, pedig a befogadást, a nyitottságot és a haladást képviseli. (Örkény Antal rejtett axiómája: „Aki az idegent szereti, rossz ember nem lehet.”)
A magyarok történelme már a honfoglalást megelőzőleg, és azután is, a ránk zúduló zivatarok és záporok egymásutánja. Szeretni kell-e ilyenkor a besenyő sasokat? Szeretni kell-e a tatárt, a törököt, a németet, az orosz dzsidásokat, az osztrák megtorlókat, a Don kanyarban gépfegyverező orosz katonákat, a német stukákat, a „davaj csasz” orosz katonákat, vagy az ötvenhatban beözönlő orosz tankokat? Babits Mihály: „A magyar jellemről” c. tanulmányában a következőket írja: „Ha zuhog a zápor, mindenki finista.” Vagyis, mindenki menti magát és fél, és elsősorban magára gondol. A 2004. december 5-i népszavazás eredménye azt mutatja, hogy Magyarországnak azokon a vidékein, ahol a létbizonytalanság nagyobb, ott a szavazóknak a határon túli nemzettestvéreik kérelme iránti együttérzése is mérsékelt volt.2 (Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megyékben sok helyen a nem szavazatok taroltak.)
Örkény Antal megfogalmazásában a „magyar társadalom” Magyarország jelenlegi állampolgárait jelenti, a „nemzetközi” kutatásokra való hivatkozás pedig azt jelenti, hogy Magyarországon az idegenek mondják meg, hogy a magyarországi magyarok szeretik-e az idegeneket vagy sem. Ez azt is jelenti, hogy Örkény Antal csupán azt mondja, amit a „nemzetközi kutatók”, tehát az idegenek mondanak neki, hogy a helybeliekről a helybelieknek mondjon.
Örkény Antal szerint, a magyar társadalom tagjai azért ellenségesek az idegenekkel szemben, mert „túlzottan” aggódnak állásaikért. A magyarországi hírek arról számolnak be, hogy 2008. november 30-án húszezer ember tüntetett a Kossuth téren az állásáért, és a tisztességes munkabérekért. Nem volt hír arról, hogy a kormány valamelyik tagja, vagy az ELTE szociológiai tanszékének vezetője a helyszínen szót kért volna, és elmagyarázta volna a tüntetőknek, hogy azok túlzottan, vagy ok nélkül féltik állásaikat.
Mi van, tehát a fenti, eredeti hír mögött, mely szerint a nyugati tudósok kimutatták, hogy a magyar társadalom tagjai ellenségesek az idegenekkel szemben? Egy másik hírbe burkolt harmadik hír.Örkény Antal fenti, „tudományos bizonyítékai” 2008. november 25-én jelentek meg - tíz nappal a határon túli magyarok kettős állampolgársági kérelmét elutasító népszavazás negyedik évfordulója előtt.
Emlékezzünk: a határon túli magyarok kettős állampolgársági kérelmét elutasító kampány „a számunkra idegen, és ismeretlen” embercsoport beözönlésétől való félelemkeltésen, és a „ne fizessünk másokért” szólamaira épült. Vagyis arra, hogy „idegenek jönnek, és az idegenektől félni kell, mert elveszik, ami a mienk.” Lásd: a négy év előtti magyar baloldali sajtó idevonatkozó írásait. (N. Nagy Péter, Aczél Endre3, Kis János, Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István, maga Örkény Antal és mások.)Illyés Gyula szerint, már Trianon is egy félelmetes ellenséggel ismertetett meg bennünket – az ellenünk szegezett propagandával. A Trianont megelőző propaganda is arra épült, hogy a magyarok ellenségesek az idegenekkel szemben. (Amíg a nyugati nagyhatalmak a fél világot gyarmati sorsban tartották, a magyarokról, mint a „népek rabtartóiról írtak, éspedig a magyarországi radikális körök külföldön kifejtett vádaskodásai alapján. Örkény Antal most ismét Trianon sötét szellemeit kelti életre.
Örkény Antal egyetemi tanár létére a Magyar Narancsban teljesített szolgálatot, ahol egy héttel a 2004. december 5-i népszavazás előtt maga is többek között az „idegenek” beözönlésének veszélyével rémisztgette a szavazópolgárokat. Örkény Antalnak, a Magyar Narancsban4 elhangzott traktátuma a szín tiszta ostobaságok, az értelmetlen, de hatásos riogatások, valamint a felelőtlen, és üres spekuláció bő lére eresztett keveréke: „…ez (a kettős állampolgárság) a munkaerőpiac mellett a szociális és az iskolarendszerre, sőt még a születési statisztikákra is hatással lesz…” Vagyis, ha jönnek az „idegenek”, akkor több magyar születik majd, és a népszaporulat a fogyatkozó lélekszámú Magyarországon - a társadalomtudományok tanszékvezetője szerint - káros lesz a magyar társadalom számára. A határon túli magyarok ilyen módon való "idegenekké" nyilvánítása a feudalista, rendi társadalom ”ki a magyar?” felfogására épül. A "mi a magyar?" kérdései a szemünk előtt átsiklanak a "ki a magyar?" kirekesztő jellegű kérdéseire. Ez az igyekezet a határon túli magyaroknak, a magyar nemzet meghatározásából való kiszorítására irányul.
Örkény Antal a Magyar Narancs című neoliberális folyóiratban abbéli aggodalmát is kifejti, hogy „lassan az RMDSZ is elindulhat a magyar választásokon: "Ha a kettős állampolgárságra igent mondunk, akkor ez egy logikus következmény.” A továbbiakban Örkény Antal statisztikai adatokkal jó előre tudtára adja a választóknak, hogy a magyar társadalom tagjainak hány százaléka egyezik, vagy nem egyezik azzal, amiről majd ezek után titkos szavazással szavazni fog. Ennyit talán Örkény Antal tudományos semlegességéről.
Különösen bántó és érzéketlen Örkénynek az a megállapítása, mely szerint: „Érthetetlen, hogy miért van szükség egy ilyen rosszkedvű helyzetre, amikor az ország hosszú idő után végre jókedvre próbál derülni. … miért kell a jövő helyett a múltba tekinteni - ez csak a rosszkedvet, a viszályokat prolongálja.” Nehéz eldönteni, hogy Örkény Antal fenti okfejtése a magyar neoliberális elit alapvető ostobaságának vagy arcátlan nemtörődömségének rovására írható-e? Érthetetlen az is, hogy a magyarországi neoliberális elit tagjai nem gondolnak arra, hogy amit a nyilvános sajtóban írnak, az olyan emberek kezébe is kerülhet, akik nem föltétlen rajongói az általuk vallott erkölcs-feletti nemzetellenes ideológiának.
“A mi emberünk a legfőbb érték”
Magyarország jelenlegi belpolitikája az emberi értékekbe való befektetés őszinte szándékának még a nyomát sem tartalmazza. Ezt példázza a magyar oktatási és az egészségügyi rendszer leépítése, és annak jelenlegi siralmas állapota. A határon túli magyaroknak a magyar gazdasági és kulturális folyamatokban való rendszeresített és méltányos integrálása roppant gazdasági és kulturális előnyt jelenthetne a magyar társadalom számára. E helyett ezen a téren is a kiskapuk, és kenőpénzek elve érvényesül. (Néhány év múlva majd jön egy tudós és kimutatja, hogy a magyarok a kiskapuk és a kenőpénzek népe…!)
Ezzel elérkeztünk a „ki a magyar?” kérdéséhez. A jelenlegi magyar állampolgársági előírások alapján magyar az, aki magyar állampolgár. Magyar állampolgár pedig az, aki csonka Magyarországon született, vagy egyéni alapon megszerzete a magyar állampolgárságot. A határon túli magyar nemzeti közösségek tagjai tehát egyéni elbírálás alapján juthatnak magyar állampolgársághoz. A gyakorlatban ez a Magyarországon levő lakás, pénz és biztos megélhetés (ismét pénz) bizonyításának kérdése. Ki mondja meg, hány magyar van a határon túli magyarok esetében, ha a feudalista Magyarország „ki a magyar?” rendi elve érvényesül? A sikeres határon túli magyarok, ha igénylik, csatlakozhatnak a „magyar magyarok” társadalmi rendjéhez. Magyarországon ezt ma a rendi társadalmat az arisztokrácia legsilányabb fajtája, a pénzes arisztokrácia testesíti meg. A fenti feltételek alapján, ma egy félig román szappanfőző és egy mosónő családja nem kapna magyar állampolgárságot, mert a magyar állampolgárság megszerzése teljes egészében anyagi feltételektől függ. Ha jobban végiggondoljuk, akkor a Szent Család sem kapna szállást a Városban, de nem azért, mert a szállodák megteltek, hanem ezért, mert egy másik tartományból jöttek, és Józsefnek nincs sem készpénze, sem érvényes munkavállalási engedélye.
A magyarországi hatalom, a rendi társadalom szabályainak megfelelően fenntartja magának azt a jogot is, hogy kivételesen magyar állampolgársággal tüntesse ki azokat a határon túli magyarokat, akik „elhatárolódnak” a magyar nemzeti közösségek „nemzetieskedőnek” minősített törekvéseitől.
Ismeretes Végel László, délvidéki liberális író esete, aki a magyarországi „rendszerváltó” elit mintájára mindig a győztesek oldalán állt. Először Tito, majd Milosevic, ma pedig a magyar neoliberális politika szolgálatába szegődött.5Végel László napjainkban a magyar neoliberális sajtó szájíze szerint bírálja a határon túli magyarok nemzetieskedését, és kifogásolja, hogy a magyarok a nemzeti vesztesség évfordulóit is megünneplik: „Széchenyit ünnepeljük, de gondolatait idegennek tartjuk. Csatlakozunk Európához, de félünk az idegentől. Hősök vagyunk, de a vereségeket ünnepeljük.” Végel László ide vonatkozó írásának címe: „Magyar labirintus.5 ” Végel László fenti, igen részletes és kimerítő írásában egy szó sem esik a vajdasági magyarok autonómia törekvéseiről. Végel László Koszovó őshonos lakosságának önállósági törekvésével is szembe helyezkedett Slobodan Milosevic oldalán6, és ezzel elárulta a vajdasági magyarok autonómia törekvéseit is, valamint a minden nemzetet, és népcsoportot egyenlően megillető egyetemes emberi szabadságvágyat is. A magyar kormány a közelmúltban ünnepélyes keretek között magyar állampolgársággal tüntette ki Végel Lászlót. Az állampolgársági oklevelet maga Lamperth Mónika adta át Végel Lászlónak.7
…..
Epilógus:
A kettős állampolgárság elleni kampány perverz fonáksága abban nyilvánult meg, hogy ezt a vérre menő propaganda hadjáratot maguk az idegenek iránti nyitottságot és befogadó készséget hirdető (urbánus) ideológia hívei hajtották végre, s éppen az idegenektől való félelem felidézésének fasiszta módszereivel valósították meg. Ez olyan önellentmondás, amelyet semmilyen nyugati tudományos kutatókra való hivatkozás nem képes ellensúlyozni. Arról ne is beszéljünk, hogy Örkény Antal esetében, ugyanaz a személy, aki szakmai tekintélyét arra használta, hogy az idegenektől való félelmet felkorbácsolja az emberekben, most azt veti a magyarok szemére, hogy megfogadták tanácsát, és ellenségesek az idegenekkel szemben.
Amint ismeretes, a határon túli magyarok kettős állampolgársági kérelmét „sikeresen” elutasították, de az ország mégsem derült jókedvre. Nem kellett fizetni a határon túli magyarok idős hozzátartozóinak eltartásáért sem, és a tizenharmadik nyugdíjat mégis megvonták. Magyarországon ma, a helyi gazdasági válságot betetézi a nemzetközi gazdasági válság. Mindezt nem a határon túli „ismeretlen embercsoport” beözönlése okozta, hanem éppen a kettős állampolgárság elleni kampányt meghatározó politikai ideológia következménye. A válságnak még nincs vége, és talán egy fajta összetartozás érzése, egymás biztatása, vagy kölcsönös erőfeszítés segíthetett volna a jelenlegi nehézségek átvészelésében. A magyarok esetében az „átvészelés” nem csupán gazdasági kérdés."
[1] http://www.kettosallampolgarsag.mtaki.hu/interjuk/int_13.htmlAz eredeti cikk a Magyar Narancsban jelent meg 2004. november 18-én.
